Könnyű Közös Fotók a Kutyáddal

Telkes Tamara

Közös képeket csinálni a kutyánkkal sokszor nem éppen egyszerű, gyakran előfordul, hogy kitalálunk egy nagyon cuki fotót, de a négylábú nem akar együttműködni. Épp ezért próbáltam meg összegyűjteni néhány ötletet, amit a legtöbb kutya nagyon könnyen és boldogan szokott megvalósítani.

Felugrás a Gazdira

A kutyusodnak garantáltan tetszeni fog ez a feladat és a fotókon is nagyon jól szokott mutatni ez a játékos, spontán hatású póz. Emellett abban is segít, hogy a fotózás elején mindketten feloldódjatok.

Ölelés

Itt tényleg semmit nem kell csinálnia a kutyádnak, csak hagynia, hogy szeretgessék! Azért szeretem nagyon az ilyen képeket, mert itt teljesen egymásra tudtok figyelni és tökéletesen látszik a közöttetek lévő kapcsolat.

Séta Együtt

Pörgősebb kutyákkal érdemes lehet inkább valamilyen mozgós képpel próbálkozni, főleg a fotózás elején. Ehhez a fotóhoz nem is muszáj levenni a pórázt a kutyusról, sőt az sem baj, ha húz, a képen jól fog kinézni.

Pacsi

A „legnehezebbet” hagytam a legvégére, de még ez is olyasmi, amit vagy már most tud a kutyusod, vagy nagyon gyorsan meg tudja tanulni. Persze a fotózás során egy új helyzetben, ismeretlen környezetben nem mindig a legegyszerűbb a kutyáknak azonnal koncentrálni, de ezzel nincs semmi baj. A legprofibban tanított kutyákkal is megesik, hogy az elején elfelejtik az addig tökéletesen kivitelezett trükkjeiket, de egy kis idővel és megfelelő motivációval, biztosan meglesz ez a kép is!

Bármelyik ötletet is szeretnéd kipróbálni, a lefontosabb, hogy jól érezzétek magatokat, egymásra figyeljetek, és türelemmel állj a feladathoz, mert néha még az egyszerű fotókhoz is idő kell. De abban biztos lehetsz, hogy amikor meglesz az a kép, azon tükröződni fognak ezek az érzések.

Ha készen állsz elkészíteni ezeket a képeket a kutyusoddal, akkor vedd fel velem a kapcsolatot és foglald le a fotózásotokat!